Kora reggel sajtótájékoztatót tartanak az MTVA-t "elfoglaló" ellenzékiek
Tizenhárman vannak még benn az épületben.
Tizenhárman vannak még benn az épületben.
Hadházy Ákos éjfél után nem sokkal felolvashatta végre a tüntetők petícióját – igaz, nem élő adásban, ahogy szerették volna, csak a folyosón, egy operatőr kamerája előtt. Azt nem sikerült megtudni az operatőrtől, hogy mikor mehet le adásban a felvétel.
Másfél órával azután, hogy bementek az MTVA-székházba beolvasni a tüntetők petícióját, az ellenzéki képviselők küldöttsége kijött, hogy megnyugtassa a tömeget és elmondják, mire jutottak.
Miután bejutottak, rövid időn belül azzal fenyegették őket, hogy közérdekű üzem megzavarásának bűncselekményét követik el, de a képviselők ezt vitatják, nem hajlandók kijönni, amíg be nem olvassák a követeléseiket. Szél Bernadett minden ellenzéki képviselőt a Kunigunda utcába hív.
De a legfőbb ügyész csak a vállát vonogatta.
Csak a közigazgatási bíróságokról szóló szavazás miatt ment be.
A Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által benyújtott népszavazási kérdéseket.
A vezérigazgatóval akart beszélni, másfél óra telefonálgatás után derült ki, hogy beteg.
Hadházy felolvashatta a petícióját, de nem biztos benne, hogy le is adják.
Az MTVA székház elé Hadházy Ákos volt LMP-s társelnök hirdetett tüntetést. Olyan kevesen vannak, hogy az "Orbán takarodjnak" sem volt ereje.
A politikus maga akarja bevinni az ívet az épületbe a december 9-i demonstráción.
A kormánypárti lap egy sor olyan állítást közölt cikkeiben, amelyeknek nincs valóságalapja. Közben a Híradó.hu-t is hasonló okból meszelte el a bíróság.
A CEU költözése után azt kérdi a miniszterelnöktől Hadházy, mi a következő lépése.
Az Európai Ügyészségről tartottak volna fórumot Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. De a rendezvény napján kiderült, mégsem tudják megtartani az eseményt.
Nehéz megmondani, melyik 2019-es választást várja kevésbé a tavaszi vereségből még ki nem gyógyult ellenzék. A pártok tartanak az Európai Parlament magyar mandátumairól döntő voksolástól, és Puzsér Róbert fővárosi ambíciói is rendesen bezavartak az önkormányzati választásokra való felkészülésbe. Ez a hvg.hu heti belpolitikai összefoglalója.
Jól járnak Mészáros Lőrinc vidéki lapjai is.
A független képviselő azt szeretné elérni, hogy a közmédia legalább egyszer hajlandó legyen beszélni az Európai Ügyészségről.
Valaki biztosan segített a volt macedón kormányfőnek, véli Hadházy.
A politikus bizakodó, szerinte az összegyűjtött szignók száma még ennél is magasabb lehet, mert előfordul, hogy olyan aláírásgyűjtő ívek is érkeznek hozzá, amelyekre nem is számított.